2013. október 31., csütörtök

Lavender SAL

Sikerült befejeznem az eddigi mintaegységek kontúrozását. Nekem nagyon tetszik. Úgy döntöttem egy kicsit pihentetem az anyagot, és csak később folytatom.



 Így nekiállok valamelyik régebbi munkám folytatásának. Van bőven olyan munkám ami befejezésre vár a varrós kosárkámban. 

2013. október 29., kedd

Lavender SAL folytatása

Igaz, hogy úgy egyeztünk meg a többiekkel, hogy csak október-novemberben kezdjük el készíteni a mintát, de továbbra sem bírom magam türtőztetni. Úgy szeretném, hogy a szülinapomra elkészüljek vele, így már csak 3 hónapom van a befejezésre. Nem biztos, hogy végezni fogok vele, mert időközben elő kell készítenem a jövő évi RR-t is, valamint itt a karácsony is a nyakunkon. A hiányzó fonalat sikerült beszerezni, így most az eddig előkészített darabokat fogom befejezni és kontúrozni. 
Az első mintám rajta, amit már készre készítettem. Az első képen még kontúr nélkül, a másikon kontúrral.


2013. október 21., hétfő

Játék

Nagyon szeretek játszani, így megosztom másokkal is ezt a lehetőséget. Andi blogján játék indult gyönyörű anyagokért. Már van is elképzelésem, miket készítenék belőlük. Gyertek ti is játszani, hogy minél többen legyünk a kalapban: 
És itt a link.

Elmaradásaim

Tudom, hogy már rég nem írtam, de mostanában elég sok dolgom volt. A gyerekek felváltva betegek, és én sem voltam éppen a legegészségesebb. De a legrosszabb (mint mondani szokás) amikor a párom beteg. 
De most mutatom a mostanában készült dolgokat. 
Ez egy tűpárna, melyet elajándékoztam egy hímzős társamnak. Egy rég vásárolt piros kongréra készítettem, melyet igen nehéz volt kezelni, mert minden irányban nyúlik-mállik.  Most már tudom, miért tettem félre. De örülök neki, hogy valakinek örömet okozhattam ezzel az aprósággal. 


Valamint itt egy másik mű, melynek egy részét már láthattátok. A hónap elején beszereztem a szükséges anyagokat hozzá, és a múlt héten rávettem magam a befejezésére. Már csak a virág vagy csillag gomb hiányzik róla, és mehet keretezésre. Nagyon jó érzés volt csinálni. És az anyag is isteni. Ha tehetem, és lesz még a boltban, biztosan veszek belőle egy adaggal. És nem mellékesen a páromnak is tetszik a végeredmény. 


Beneveztem a CH-n egy közös hímzésbe is. Ebben a SAL-ban az Anchor Lavender Samplert varrjuk ki. Nagyon  tetszik a minta, és szépen haladok vele. Csak van egy pici problémám. Minden fonalam megvan hozzá egy kivételével. Pont egy olyan szín hiányzik, amelyik majdnem minden részhez szükséges. Így viszont hiába szeretnék haladni vele, csak elkezdeni tudom a mintaegységeket, de befejezni egyiket sem. Ha minden jól megy, a jövő héten kapnak a boltban ebből a színből, és akkor végre kiszépíthetem az eddigi munkámat. Eddig idáig jutottam.

Van még néhány apróság amit készítettem. Ilyen például a kisfiam óvodai felszerelése, de erről nincs képem. Amint tudom, ezt is mutatom. Valamint varrtam is egy keveset. A mama csak annyit mondott rá, hogy ez a ronda "Lidl-s szatyor új élete". És ebben igaza van. A vászon rész igen is nagyon jó fajta, viszont a rányomott minta egyszerűen szörnyű szerintem. Viszont így, hogy kivágtam a feliratot, és tettem hozzá egy kis gyerekmintás anyagot nagyon jól használható. A kisfiamnak nagyon tetszik, és ebben szokta vinni az óvodába az alvómedvét. (Legalább nem kell félnem, hogy beleejti valamibe útközben.)Mivel hosszú fület készítettem hozzá, még a kabát ellenére is be tudja akasztani a nyakába.