2013. július 30., kedd

Édes-savanyú csirke

Hozzávalók:
1/2 kg csirkemellfilé
1 tojás
csipet só és cukor

1/2-1/2 piros, sárga és zöld vastag húsú kaliforniai paprika
1 kockázott ananászkonzerv lecsepegtetve
2 közepes fej hagyma

6 evőkanál ketchup
4 evőkanál borecet (rizsecettel is készíthető)
4 evőkanál szójaszósz
2 evőkanál Worcester-szósz (elhagyható)
8 evőkanál cukor
csipet só
1,5 evőkanál étkezési keményítő
2,5 dl víz

olaj a sütéshez

Először vágjuk össze a csirkét nagyon vékony csíkokra. Egy tálban verjük fel a tojást a kevés sóval és cukorral, majd tegyük bele az összevágott húst és forgassuk össze.
Következő lépésben vágjuk össze a a paprikákat úgy, hogy centis csíkokat kapjunk (ne vágjuk kisebbre, mert akkor nem lesz benne finom ropogós), valamint a hagymákat vágjuk négybe és szeleteljük vékonyra. 
Most jön a szósz összeállítása. Tegyük egy tálba a ketchupot, a borecetet, a szójaszószt, a Worcester-szószt, a 8 evőkanál cukrot és a csipet sót és keverjük jól össze, hogy a cukor szépen feloldódjon. Valamint egy másik tálban keverjük el a keményítőt a vízzel.
Most következhet az összeállítás. 4-5 kanál olajban süssük át a tojásba forgatott filét, és utána szedjük papírral bélelt tányérra. Újabb 2-3 kanál olajban süssük meg a hagymát, a paprikát, és az ananászt úgy, hogy az ananász félig megpuhuljon, de a paprika még kicsit ropogós maradjon. Ezt is szedjük papírral bélelt tányérra. Öntsük a serpenyőbe a szójás-cukros keveréket és melegítsük át, majd öntsük hozzá a keményítős vizet. Ha felforrt tegyük vissza a húst és a zöldségeket és forraljuk össze. Ha minden újra átmelegedett kész is.
Pergősre főzött basmati rizzsel tálalom.
És az eredmény: